Látássérülteknek

A könyvtár nemcsak a látóké, annak ellenére sem, hogy a klasszikus könyvformátum betűiben megőrzött tudás szinte kizárólag a látó emberek kiváltsága. Ahogy a tudományos szakirodalom tekintetében a látássérültek számára bármely tekintetben is láthatatlan, meg nem ismert dolgokat jelentenek a könyvek, ugyanígy felfedezetlenül marad a szépirodalom milliárdnyi sora.
Bár forrásaink korlátozottak, de igyekszünk minden segítséget megadni a látássérülteknek.
Az öregbetűs és hangoskönyveken kívül a legnagyobb segítséget a Informatika használata adja.
A könyvtár minden olyan eszközzel rendelkezik, mely révén bármilyen papír alapú forrásból hangos dokumentumot állíthat elő.
Így rendelkezünk nagyteljesítményű digitális lapolvasóval, optikai karakterfelismerővel, a JAWS for Windows 4.0.2. képernyőolvasó szoftverrel, ezáltal képessé vált a számítógép, a nyomtatott szövegek (újság, könyv) hangos felolvasására. De hasonló módon eljárva, (a Dramatizált Elektronikus Könyvszerkesztő használatával, immár számítógép mentes végeredményt kapva) a vonatkozó jogi szabályzás mellett akár hangoskönyvet is készíthetünk.